Tanulunk, alakulunk – Bázis Bajnokság – MMFS 2013

Gémes Dániel, Steczowicz Georg Moreno, Kovács Áron István (2014), Mező Ádám (2014)

Sajnos betegségek és egyéb elfoglaltságok miatt nagyon foghíjasan tudtunk kiállni ezen a napon. Szoros meccseket játszottunk az elején, ha kicsit nagyobb a figyelem többet is kihozhattunk volna belőle. Volt, aki az első tornáján szerepelt és még a megilletődöttség nagyon látszott rajta. Szeretném kiemelni Gémes Dániel játékát, nagyon határozott volt, a 12 szerzett gólunkból, egymaga 8-at jegyzett. Mező Ádám (2014!), nagyon intelligens és ez a játékban is megmutatkozik, a maradék 4 gólunk az ő nevéhez fűződik. Felemeli a fejét és látszik rajta, hogy gondolkozik, pl., hogy merre vezesse a labdát. Kovács Áron István is szintén fiatalabb és nemrég csatlakozott hozzánk. Az ő hozzáállását tudnám példaként állítani, nem létezik számára elveszett labda, rengeteget fut és szerel, szintén nagyon okos. Steczowicz Gyuri új fiú, ezért még neki rengeteg labdaérintésre van szüksége, kicsit még szétszórt, de nagyon lelkes.
Az utolsó meccsünkre sajnos nagyon elfáradtunk, összeestünk. Az ellenfelünk  „könyörtelen” volt, nem nagyon engedtek ki minket a kapunk elől, labdavesztéseinket gólokkal büntette.

MMFS 2013 – GMFS 2-3 Gémes Dániel, Mező Ádám
MMFS 2013 – Munkácsy 4-4 Mező Ádám (2), Gémes Dániel (2)
MMFS 2013 – 4Trainers lány 3-5 Gémes Dániel (2), Mező Ádám
MMFS 2013 – CSMFS 2-1 Gémes Dániel (2)
MMFS 2013 – 4Trainers 1-11 Gémes Dániel

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.