A 2004-es Újbuda/CSMFS csapat szombaton az V. Csep-Gól Majális Borka Kupán vett részt. Első meccsünket a hazaiakkal vívtuk. Az egész meccsen irányítottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, de sajnos ezeket nem tudtuk gólra váltani. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, egy a kapunk előtti kavarodást követően, meglehetősen véleményes szituáció után a játékvezető büntetőt ítélt a hazai csapat javára! A mérkőzés képe alapján nem érdemeltük meg a vereséget, sokkal többet tettünk a győzelemért, de elöl pontatlanok voltak a befejezéseink. Az ezt követő Tizenhárom FC ellen gáláztunk, 7-0 vertük meg ellenfelünket. A kétmeccses pihenő után következett a torna legjobban várt mérkőzése a Fradi ellen. Tudtuk, hogy a Ferencváros erős gárdát vonultat fel, ezért igyekeztünk már a középpályán megállítani őket, ennek köszönhetően sokáig csak előre vágott labdákkal operáltak, miközben mi szép, tetszetős, kombinatív játékot játszottunk, de sajnos megint pontatlanok voltunk elől. Két perccel a mérkőzés vége előtt egy jobb oldali beadást követően megszerezték a vezetést. Ezután mindent egy lapra feltéve rohamoztuk a kapujukat, de nem sikerült az egyenlítés. A torna végén örülhettünk, hiszen a 3. helyen végeztünk, ráadásként Pikó Gergely gólkirályként végzett. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen egy játékosaink összeszokottsága hiányzott, mégis nagyon jól játszottunk. Büszkék lehetünk a srácokra. Reméljük, a jövőben ez a vegyes csapat újra összeállhat. Külön köszönet a szülőknek a lelkes szurkolásért!
Összeállítás: Szabó – Moery, Kondor – Újhelyi, Pikó, Lovas – Müller (Erdélyi, Farkas, Lenkey, Pataki, Sipos).
Jók: Kondor, Pikó, Moery, Lovas, Újhelyi, Szabó.
MFS 2004 – Csep-Gól FC 0-1
MFS 2004 – Tizenhárom FC 7-0 Pikó Gergely (3), Pataky Marcell, Müller Áron, Kondor Tamás, Moery Ottó Matthew
MFS 2004 – FTC 0-1