A 2003-2004-es korosztály „A” keretének értékelését Gyenes Zsolt készítette.
Együttesünket többségében 2003-ban született gyerekek alkotják, illetve ehhez a kerethez tartoznak azon 2004-es kiemelt játékosok, akiket képességeik, hozzáállásuk erre predesztinál.
Példamutató, együtt és egymásért küzdeni tudó szerencsés (ezért tesznek is) társaság kovácsolódott össze viszonylag rövid idő alatt. A mag már tavaly is bontogatta szárnyait. Hozzájuk a nyári táborban csatlakozó srácok rengeteg energiát és munkát befektetve zárkóztak fel. A kezdeti rutintalanságukat, technikai hiányosságukat lelkesedéssel, szorgalommal, alázattal pótolva, az első pofonokból (Vác-GMFS 7-1 – nyári tábor) tanulva magasra rakták a lécet mind maguk, mind edzőik számára.”A”cél ennek a lécnek a megugrása lesz tavasszal.
A Bozsik tornákon jól sikerült a játékrendszerek begyakorlása, amelyeket a PMLSZ bajnokságban alkalmazni is tudtunk. Ennek is köszönhető, hogy az 1. helyen végzett a csapat az ősszel. (Itt meg kell említeni, hogy van olyan mázlija a csapatnak, hogy a nagyobb játékerőt képviselő ellenfelek ellen rendre a kiemeltek is jelen voltak.)
Edzésmunkájával mindenki rászolgált a dicséretre, öröm a gyerekekkel dolgozni, játszani. Képesek vegyes védekezésre, tudatos összjátékra, önálló gondolatokra és azok végrehajtására.
Buktatók azért akadnak itt is. A kiemelteken kívül más nem mutat profi hozzáállást. Értsd: a többieknél nem a futball az első. Sokan más művészetekben, sportokban is ügyesek, jártasak. Ezt nehezen kezeljük, egy-egy bemutató, fellépés alkalmával ha egy időben van az aktuális mérkőzés is, de szurkolunk a gyerekeknek, hogy az élet más területén is legalább annyi sikert, örömet találjanak mint a futballban.
Hiányzik még a csapatból, ezáltal a sok példás magatartású ügyes játékosból a csibészség, amely nélkül azonos tudású csapatokat nagyon nehéz lesz két vállra fektetni. Jövőre ezt is fejlesztenünk kell.