MTK-MFS

mtk-kA Mészöly Focisuli SE és az MTK Budapest Zrt. három éves együttműködési megállapodást kötött.

A főbb elemek:
- Az öt éves kortól a Mészöly Focisuli rendszerébe bekerülő legügyesebb gyerekek alkotják az MTK-MFS korosztályos csapatait.

- A mindenkori MTK-MFS U11-es csapat magja képezi az MTK újonnan megalakuló, önálló U12-es csapatának alapját.

- Az U12-U14 közötti csapatoknál az MTK kijelölt edzője mellett az MFS trénere is részt vesz a munkában.

- Az MTK keretéből időszakosan kikerülő gyerekek az MFS csapataiban kapnak játéklehetőséget, az átjárás a tehetségek között folyamatos

Az együttműködési megállapodásról ezt gondolják:

Az MTK-val kötött megállapodásról, Mészöly Géza elnökünk az alábbiakat nyilatkozta:
- Családunk klubkötődése miatt kézenfekvő lett volna, hogy a Vasassal állapodjunk meg, ám nekik kiválóan működő utánpótlás-rendszerük van a Fáy utcában és Pasaréten. Az érzelmeinket félretéve, a szakmai szempontokat figyelembe véve az MTK-val kötöttünk együttműködést, így a jövőben a 6-11 éves korosztályaink legjobbjai MTK-MFS néven szerepelnek a mérkőzéseken. Az MTK a mindenkori U12-es csapatát az MFS U11-es játékosaira építi. Akik megfelelően dolgoznak, tehetségesek, illetve látjuk bennük a professzionális gondolkodásmódot, azok 3 évi közös (12-14 év között) MTK és MFS felügyelet után a Sándor Károly Akadémián folytathatják, ahonnan több játékos már a felnőtt-válogatottságig vitte. Fontos elem a lurkók szempontjából, hogy a jövőben az MTK bajnoki mérkőzésein a játékosokat a Mészöly Focisuli gyerekei kísérik ki a pályára, ezzel is erősítve a példakép-program munkáját.

Domonyai László az MTK klubigazgatója szerint a 2001-ben alapított Sándor Károly Akadémia, mára Európában is elismert. 2013. májusában a kontinens ötödik legjobb műhelyének választotta egy nemzetközi grémium. Ebben a rangsorban az Ajax az első, a Barcelona a negyedik helyet szerezte meg. A magyarok mögött végzett a Manchester United és a Real Madrid akadémiája. A most aláírt szerződés értelmében az MTK fiataljainak létszáma ezer fölé nő, így az általuk megálmodott életpályamodell most válik teljessé. Immáron az ötéves gyerekek is bekapcsolódhatnak a rendszerbe, tizennégy évesen akadémisták lehetnek, és a nagykorúság határán akár az első csapat játékosaivá válhatnak.

MTK – MFS HÍREK