Az ősz egyik legizgalmasabb mérkőzése

Csapatunk a 2011-es III. Ker. TVE „A” csapatát fogadta vasárnap reggel. A forduló érdekessége, hogy csapatunk megismerhetett négy tehetséges játékost, akik csatlakoztak hozzánk és erősítettek bennünket. A mérkőzés eleje az ismerkedéssel telt el, hogy az új csapattársak be tudjanak épülni és felvegyék a ritmust. Ennek megfelelően az egységesebb ellenfél megszerezte a vezetést. Miután túllendültünk a kezdeti óvatos kezdésen és feloldottak a srácok, onnantól nem volt kérdés, melyik a jobb a csapat. Végig vezettünk a mérkőzés alatt, néha több góllal is, de sajnos megint kapusgondok álltak a győzelmünk útjába, így hiába vezettünk 6-3-ra is a második félidő végén könyörtelenül kihasználták a hibáinkat és megfordították az állást egy végtelen kiélezett és izgalmas meccsen. De a lényeg, hogy a fiaink annak ellenére, hogy szinte most látták egymást először, mind cselekben, gólokban és támadásokban nagyon szép dolgokat mutattak be, amik nagyon biztatóak a jövőt illetően. Összeállítás: Zagyva János, Favella Dávid, Borics Zoltán , Fábián Péter, Fodor Félix, Krisztl Tamás, Vásárhelyi-Lakat Bálint.

MFS Grassroots 2011 – III. Ker. TVE „A” 6-8 Zagvya János (3), Borics Zoltán, Fábián Péter, Fodor Félix

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.